
Avagy: A legalizált nemi erőszak
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy liberális ország,
ami törvényei közé emelte az isztambuli egyezményt.
Itt élt Jóska Pista is, aki az egész heti fáradtságos munka okozta stresszt péntek esti bulizással szokta levezetni.
Most sem volt másként. Már útközben megvette és megitta/felszívta a hangulatjavítókat, így amikor megérkezett, már a szokottan kimaxolt bulizós formájába került. A lüktető zene csak rásegített arra, hogy eltompult agyában az egész világ valami homályos, ám végletekig vidám hellyé változzon.
Maga sem tudta, hogy a bódult forgatagban mikor és hogyan csapódott mellé Gizike. Mivel Jóska Pista szingli volt, és a hétvégi, egyéjszakás kalandok elkötelezett híve, nem volt ellenére a hirtelen jött ismerkedés. Így aztán maga is nyomult Gizikére, aki cserébe oly egyértelműen tapadt rá, hogy nem volt kétséges: ezt az éjszakát együtt töltik.
Pistának kicsit furcsa volt Gizike hangja, de ezt a bömbölő zene torzító hatásának tudta be. A villogó fények és az amúgy is szexre vágyó, elbódult tudata elfogadhatóan csinosnak láttatta. Gizike vastag sminkje pedig kifejezetten szexi arcot varázsolt, mely jól illett vörös hajkoronájához.
- Csípem ám az ilyen dögös, rámenős nőket, mint te! - Vette elő a legcsajozósabb dumáját Jóska Pista, és Gizike hatalmas mosollyal válaszolt:
- Én ízig-vérig igazi nő vagyok! Miért nem megyünk fel hozzád, hogy bebizonyíthassam?
Több se kellett Jóska Pistának, átölelve Gizikét rögvest a kijárathoz vezette, hogy aztán taxiba szállva mielőbb a hálószobához érjenek.
Pár perccel később már meg is érkeztek. Pista mindig is úriembernek tartotta magát, most sem akarta túlzásba vinni a nyomulást, így Gizikéhez fordulva feltette a szokott, felvezető kérdését:
- Iszol valamit? Kávé, whisky ... - Ám Gizike a nyakába ugorva súgta a fülébe:
- Én téged akarlak kiinni! - Majd heves csókolózás közben szinte letépte az inget Pistáról.
Jóska Pista részegen pláne nem volt félszeg, azonnal beindult és forgószél sebességgel tépték le egymásról a ruhát. Egy pillanat múlva Gizikén csak a fehérnemű volt - Pista pedig gyakorlott mozdulattal kapta le a melltartót.
És aztán rögtön megdermedt, mert abból Gizike mellei helyett összetekert zoknik buggyantak ki és estek a földre, felfedve alatta egy férfiasan lapos és szőrös mellkast. Gizike ebből mit sem észlelt, vadul letépte magáról a bugyit, mély hangon dörögve:
- Női testem minden szépséges porcikája arra vár, hogy magadévá tedd, te férfias szörnyeteg!
Jóska Pista elsápadva nézett Gizike ágyékára, ahol pont olyan nemi szerv volt, mint az övé…
Mint akit gyomron vágtak, úgy görnyedt ketté, majd négykézlábra zuhanva azonnal elkezdett hányni, kétségbeesetten hörögve:
- Hagyjál engem ...
- Jó, akkor hagylak négykézláb, én is szeretem a kutyapózt! - Nevetett fel Gizike, majd Pistára ugorva hátulról hozzásimulva folytatta:
- De úgy, hogy én vagyok alul!
Jóska Pista, bár még mindig hevesen hányt, kétségbeesettek próbált kiszabadulni - de sikertelenül, mert Gizike lényegesen nagyobb és erősebb volt.
- Látom, keményen szereted Pistám! Ez bejön, szeretem a birkózást! - Lihegte vadul a fülébe, és Jóska Pista a hátsóján valami olyat érzett, amire sosem vágyott.
- Elég volt, takarodj! - Ordított fel, és ökölbe szorított kezével tiszta erejéből rémülten csapott hátra.
Gizikét az arcán találta az ütés, és azonnal elvesztette az eszméletét.
Jóska Pista pedig hosszú percekig próbált egyszerre hányni és levegőért kapkodni. Majd összeszedve magát, a lábánál fogva kicibálta Gizikét az udvarra, mellédobálta ruháit, és kulcsra zárta az ajtót.
Egész éjjel felváltva hányt és fogat mosott, miközben újra és újra, rohamokban tört rá a rosszullét. Heteroszexuálisként finoman szólva sem vágyott ilyen kalandra.
Hajnalban, mikor végre úgy érezte, talán sikerül elaludnia, megérkezett a rendőrség - és a letartóztatott Jóska Pista, hátrabilincselt kézzel rádöbbent: a kálváriája nem ért véget - s mi több, csak most kezdődött...
A szembesítésen Gizike hatalmas monokliját szorongatva úgy ordított, hogy az egész rendőrőrs visszhangzott:
- Nézzék meg, mit művelt velem ez a mocsok! Elcsúfított, a fogam is kiverte, vessék börtönbe ezt a szörnyeteget, mielőtt megöl!
Jóska Pista kétségbeesetten próbálta magyarázni, hogy ő nem akarta bántani, véletlen volt, de azt hitte Gizikéről, hogy lány, csak később derült ki, hogy nem az. És ő innentől nem akarta az aktust, megerőszakolni pedig mégse hagyhatta magát.
Ám ez csak olaj volt a tűzte, mert Gizike azonnal hisztériás rohamot kapott, miközben haját tépve visította:
- Mi az, hogy NEM LÁNY?! Itt a személyi igazolványom, jól látható benne, hogy az én nemem: NŐ, és hogy a nevem már Gizella, nem pedig Géza! Ennek a transzfób gazembernek nem volt elég, hogy a törékeny testem így összetörte, most a lelkem is össze akarja zúzni! Megátalkodott náci szörnyeteg, segíííítséééég!!!
És pár perc múlva már ügyvédek és jogvédők hemzsegtek a rendőrségen, felajánlva maximális segítségüket Gizikének.
Valamivel később pedig újságírók hada jelent meg, hogy tudósítson az esetről.
Másnap a liberális lapok, egymással versengve adták a hírt, hogy a homofóbia és a kirekesztés újfent soha nem látott magasságba emelkedett, barna eső hull az égből, mely rettegésbe dönti az LMBTQI(XYZ) embereket.
„Szépséges lány egy szörnyeteg karmaiban!” - Volt a főcím az egyiken, „Már megint a transzneműek elpusztításán dolgoznak a nácik!” - írta egy másik, „Újabb transz lány lett a homofóbia áldozata!” - írta egy harmadik, „Gőzekének mondta Gizikét a homofób szadista!” - hozta öles betűkkel a negyedik, és a többi 200 sem volt visszafogottabb.
Az eset pár nappal később újra visszatért a lapok címoldalára az új fejleménnyel:
„44 millióra pereli a bántalmazott lány a szadista férfit.”
A cikkekben a jogvédők hosszan ecsetelték, hogy ennél az esetnél a fizikai bántalmazás a legkisebb probléma. Ugyanis a transznemű nők visszautasítása nemcsak kirekesztő, hanem olyan, feldolgozhatatlan lelki sérüléseket is okoz az LMBTQI(XYZ) áldozatnak, amit csak milliós nagyságrendű kártérítéssel lehet ellensúlyozni.
És hogy mindennek kellő nyomatékot adjanak, az érintett szervezetek újabb, „#metoo-transzik” nevű tüntetéssorozatot szerveztek, az elnyomás és az igazságtalan megkülönböztetés ellen.
Az ügy kapcsán a televízióban is nyilatkozott a téma jogi szakértője:
- Éppen ideje végre megtanulnia a férfisoviniszta társadalomnak, hogy sem a szerelem, sem a szex nem függ attól, hogy kinek mi van a lába között.
A Gendertudomány bebizonyította, hogy a valódi nemiségnek nincs köze holmi születéskori biológiai jellemzőkhöz.
Ezért a transzneműek ilyen indokkal történő visszautasítása nemcsak kirekesztő, hanem a homofóbia bűncselekményét is megvalósítja. Az ilyen elkövetők ellen pedig a legnagyobb törvényi szigorral kell eljárni, mert egy társadalmat az jellemez, mennyire képes kiállni a kisebbségeinek jogaiért.
Jóska Pista két év múlva szabadult a börtönből, de csak feltételes szabadlábra helyezéssel. Testileg és lelkileg egyaránt csupán árnyéka volt egykori önmagának. Munkát sehol nem kapott, bárhová is fordult, gyűlölködő nácizás fogadta.
Aztán egy napon a másodfokú bíróság helyben hagyta azt az ítéletet is, miszerint köteles Gizikének 44 milliót (+ perköltség) kifizetni, a neki okozott súlyos, mentális sérülés miatt. Jóska Pista még aznap főbe lőtte magát.
A hír természetesen a liberális tévékig is eljutott, mindegyik riportot készített Gizike ügyvédjével, aki elmondta:
- A férfisoviniszta homofób náci menekülése a kártérítés kifizetése elől csupán szánalmas próbálkozás, mellyel saját gyávaságát leplezte le, és beismerte a bűnösségét. Egy modern, szocialista társadalomban a nácizmus kollektív bűnössége nem kérdéses.
Ezért a pénzt helyette a bűntársai fogják kifizetni: a szülei, a testvérei és a barátai.
Elvégre az ő hibájuk, hogy a Jóska Pista nevű bűnözőt még időben nem állították meg és fordították vissza a nácizmus útjáról. Az ő kollektív bűnösségük megkérdőjelezhetetlen, a bírósági végrehajtó az ő vagyonukból fogja kifizetni a Gizikének járó jogos kártérítés teljes összegét!
A liberális sajtó pedig öles betűkkel hozta le ezt a nyilatkozatot, hosszan elemezve annak méltányosságát és igazságosságát...
Aznap péntek volt. Gizike aprólékos gondossággal kisminkelte magát, leborotválta a lábát, miniszoknyát húzott, belebújt a tűsarkújába, és transz barátnőivel együtt belevetette magát az éjszakai mulatóhelyek sűrűjébe.
Ha Gizike most az egyszer férfinak öltözött volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Jó éjszakát gyerekek.
Tanulság:
Egy természetellenes világban
a deviancia áll a piedesztálon.
Egy természetellenes világban
a deviancia áll a piedesztálon.
(by L.W.L.)
Avagy: Az agyhalottak kipusztulása.
Avagy: Régi idők felújított meséje.
Avagy: A himbilimpia abszolút bajnoka.
Avagy: A mindig újrakezdés szabadsága.
Avagy: Kesergési útmutató főállású és hobbi siránkozóknak. ... Ez megdöbbentette és elkeserítette a bal-liberálisokat, mert ők eddig azt hitték, hogy minél kevesebben támogatnak valamit, az annál inkább kötelező érvényű mindenkinek. ...
Avagy: Tömegközlekedés hintalovon. ... Az idősödő oroszlán helyett megválasztották a város főpolgármesterének a fiatalos húsvéti nyulat [...] Elsőként felvette tanácsadónak az összes mezei nyulat, az üregi nyulak pedig bizottságokban kaptak semmittevésért jól fizető állásokat. ...
Avagy: A múlt demokratikus disztópiája. ... A valóságtalanító gép maga volt a technika csodája. A megadott paraméterek alapján, az interneten kivétel nélkül mindent az új elvárások szerinti valóságra módosított. ...
Avagy: Munkatréning Liberáliában. ... Volt egyszer egy Liberália, ahol mindenféle népek éltek. Voltak tündék, akik megalapították az országot, hosszas, kemény munkával [...] Történt egyszer, hogy ...
Avagy: Resthajnalcsillag szemétkedése. ... Volt egyszer egy furcsa társaság. A váll nélküli lovagok nem hordtak páncélt, mert olyan vastag bőr volt a képükön, hogy azt nemhogy kard, de láncfűrész sem tudta átvágni. Történt egyszer, hogy ...
Avagy: A Bájminátor tündöklése. ... Volt egyszer egy Farmerika nevű hatalmas ország, ahol a független-objektív médiák a demokrácia dicsőségét harsogták. Történt egyszer, hogy a közelgő választások miatt...
Avagy: A szivárványcsalád gyermeke. ... Volt egyszer Szivárványváros, és annak egy főpolgármestere. Egyszer aztán...
Avagy: A tücsök és a hangya. ... Volt egyszer két rovar, kik egymás szomszédságában születettek, de életútjuk különböző volt.
Avagy: Az okos lány és a tévé. ... Volt egyszer egy ország, ahol a politikai ellenzék azon versengett, melyikük tud nagyobbat hazudni.
Avagy: A legalizált nemi erőszak. ... Volt egyszer egy liberális ország, ami törvényei közé emelte az isztambuli egyezményt.
Avagy: Hadsereg a szivárványos lobogó alatt. ... A liberáliai "Szivárvány" nevű zászlóalj legnagyobb százada állig felfegyverkezve, hosszú lövészárokban várta az ellenséget, amely ...
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az üvegmecseten túl, ott, ahol a kurta farkú DK-s főnöknője fúr, volt egyszer egy liberális birodalom.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, ahol teljesen mindegy mit csinált valaki, azonnal százezrek gyűlölték érte.
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, volt egyszer egy szegény ember.
Ez a szegény ember olyan szegény volt, hogy ...
Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer ... egy híres-neves liberális szülésznő.
Ez az asszony öreg korára már annyi dologba ütötte az orrát, hogy azon végig vastag bőrkeményedés nőtt.
Ezért hívta mindenki Vasorrú Bábának.
Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy kifordult világ, ahol az volt dicsőség ha a lányok nem lányok, a fiúk pedig nem fiúk.
Itt élt Józsika is, akit barátai nem a sok esze miatt hívtak Csirkének.
Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy Bikkfaország, ahol egy királynő uralkodott.
Ez a királynő olyan ronda volt, hogy a legjobb stylist is csak zsák krumplinak tudta öltöztetni.
Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy hatalmas és veszedelmes dzsungel.
Ebben a dzsungelben oly sok rossz szándékú ember próbált becsapni másokat, ...
Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy nagy tó, és abban egy csodatevő aranyhal.
Ezt az aranyhalat nap nap után kifogták a tóból, és csak akkor engedték vissza, ha cserébe teljesítette egy kívánságukat ...