
Avagy: A himbilimpia abszolút bajnoka.
Egyszer volt, minek volt, volt egyszer egy woke himbilimpia. Ez olimpiának indult, de már a megnyitón kiderült, hogy nem sportról, hanem az LMBTQI magasztalásáról szól.
Ezen a versenyen indult Ratyi Robi is. Ő már kisratyi korában is tudta, hogy nyeszlett és sunyi mivolta miatt a férfiak között nincs helye. Egy darabig elvolt a hozzá hasonló ratyik között, ahol elismert Drag Kancsó lehetett volna belőle, de ő többre vágyott - ő világhírű sportbajnok akart lenni.
De hogy melyik sportágban, azon sokáig gondolkodott. X lábai miatt a futásban nem jeleskedett, úszásban sem volt jó, mert a nagy feje mindig lehúzta a víz alá, és az atlétikát sem szerette, mert abban mindig elfáradt.
Egy napon aztán - mint addig is oly sokszor - épp az anyjával veszekedett, aki szerint ő csak egy mihaszna semmirekellő. Végül Ratyi Robi öntudatosan kihúzta magát, és ököllel úgy állon vágta az anyját, hogy az ájultan terült el a konyhában, zuhanás közben a csadorjára rántva a frissen főzött kuszkuszt.
Ekkor Ratyi Robi - akár Buddha a fa tövében - hirtelen megvilágosodott: ő bokszoló lesz!
Persze nem férfiak között, mert ahhoz férfi kell, nem ratyi; hanem majd a nők között. A nőket eddig is jól tudta verni, elvégre az anyján ezt naponta gyakorolta. Akkor hát miért is ne tehetné ezt sportversenyeken, sok pénzért? Elvégre ha ezután is csak az anyját veri, azért ezután sem fizet neki senki. De ha más nőket verne, meggazdagodhatna, és közben olyan híres sportolóvá lenne, amilyenre gyermekkora óta vágyott.
Nem habozott sokat, azonnal felkeresett egy woke barát ökölvívó klubot, ahol bemutatkozásként hátulról leütötte a takarítónőt. Rögtön fel is vették versenyzőnek.
Nem sokkal később már önfeledten verte a nőket a ringben egy parizerről elnevezett városban rendezett sportversenyen. Igaz, voltak akik kritizálták, de ő erre büszkén és öntudatosan kijelentette:
- Aki nem hiszi el, hogy nő vagyok, kapja be azt, ami a herevédőm alatt van!
Ezzel a kijelentéssel a világ összes liberálisának végleg a szívébe zárta magát, onnantól minden nap ezrével kapott tőlük szerelmes leveleket és szexuális ajánlatokat.
Ratyi Robi miután fölényesen megnyerte az ökölvívó himbilimpiát, hazament és keseregni kezdett:
- Ó, milyen borzalmas az életem. Csak most kezdett felívelni a sportkarrierem, de a következő himbilimpiára 4 évet kell várni. Addig mit csináljak? Anyám is kórházban van állcsont töréssel, őt se tudom most verni. A húgom is elköltözött, meg se mondta, hogy hova. Mit kezdjek magammal? Versenyezni akarok, mert a woke versenyzés lett az életem célja! Mily szörnyű a világ, hogy így elnyomnak! Jaj, de nyomorultul érzem magam...
Ebben a pillanatban újra megvilágosodott - rájött, hogy ő mozgáskorlátozott. És aki ebben kételkedik, az a jogaiban akarja őt korlátozni. Még aznap be is nevezett a mozgáskorlátozottak versenyeire, az összes olyan sportágban, ami számára nem volt fárasztó.
A világ pedig döbbenten nézte a sportközvetítéseket, amikben Ratyi Robi felrúgja a kerekesszékes nőket, majd amikor azok a földre zuhannak, páros lábbal a fejükre ugrik, miközben azt üvölti:
- Igeeeen, én vagyok a bajnok, én vagyok a legjobb!
A liberálisok a világ minden pontján azonnal a védelmükbe vették:
- Mindenki az, aminek érzi magát. Ratyi Robinak igenis joga van mozgáskorlátozottakkal versenyezni, mert ő is annak született. Ebben csak a nácik kételkednek, mert nem képesek átérezni ennek a nagyszerű, tisztességes sportolónőnek a problémáit. Felháborító, hogy ilyen megalázó módon bánnak ezzel a sanyarú sorsú, mozgáskorlátozott genderrel. Igenis elfogadónak és támogatónak kell lenni vele is!
Ratyi Robi innentől még nagyobb elánnal verte a mozgáskorlátozottakat, mondván: neki ehhez is jogai vannak...
Miután innen is hazavitte az aranyérmeket és az azzal járó pénzdíjakat, a szépkorúak világbajnokságán folytatta a woke sportkarrierjét. Akik kételkedtek abban, hogy elmúlt volna 80 éves, azokkal sértődötten közölte, hogy ő akkor is 93 éves dédnagymama, ha nem látszik rajta.
Természetesen a liberálisok itt is megtapsolták:
- Milyen csodálatos ez a Ratyi! 60 évvel fiatalabbnak láttszik a koránál, hisz még ilyen idősen is milyen fitt és energikus! Látszik, hogy a woke élet, erő, egészség!
Miután az összes versenyszámban minden járókeretes öregasszonyt legyőzött, az összes érmet ő vitte haza.
De itt sem állt le. Már másnap rájött, hogy a woke hatására megfiatalodott, és ő most már 4 éves kislány. Így elindult az óvodásoknak rendezett versenyeken is, és minden óvodást úgy megvert, hogy azok bepisiltek.
Egy héttel később, Farmerika elnök-jelöltje, Kamuka Hamis személyesen fogadta Ratyi Robit, hogy gratuláljon a woke sportokban elért, fergeteges sikereihez. A kamerák előtt hatalmas mosollyal ölelte magához, majd kijelentette:
- Hatalmas megtiszteltetés nekem, hogy egy ilyen világklasszis sportolóval találkozhatok. Ő minden liberális példaképe, a legnagyobb woke, aki olyan sportsikereket ért el, amiket még soha, senki. Ezzel bebizonyította a világnak, hogy az LMBTQ emberek igenis életképesek, sőt: olyan kiemelkedő eredményeket ért el, ami kétségtelenné tette, hogy az LMBTQ az emberiség jövője; mert ilyen eredményekre holmi heterók nem képesek!
Majd nagy levegőt véve, nevetgélve hozzátette azt, amit már máskor is elmondott:
- Legyél te is woke. Mindegy, hogy kicsit vagy nagyon, a lényeg: legyél woke!
A világon élő liberálisok pedig mind harsányan éljenezve megtapsolták, majd hazamentek buziskodni. Elvégre nekik az csak eddig volt ajánlott, most már kötelező.
Kivéve Puzsér Róbertet, aki úgy döntött, hogy egyedül is hasonló sikereket fog elérni. Ezért feltalálva az egyszemélyes metafizikus ökölvívást előbb felpofozta, majd kiütötte saját magát.
Ha Puzsér önmagát fel nem pofozta volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Itt a vége, fuss el véle.
Jó éjszakát gyerekek.
Tanulság:
„Az elmebetegek világában a sport
nem sportszerű, hanem elmebeteg-szerű.”
„Az elmebetegek világában a sport
nem sportszerű, hanem elmebeteg-szerű.”
(by L.W.L.)
2024.08.19.
2024.08.19.
Avagy: Az agyhalottak kipusztulása.
Avagy: Régi idők felújított meséje.
Avagy: A himbilimpia abszolút bajnoka.
Avagy: A mindig újrakezdés szabadsága.
Avagy: Kesergési útmutató főállású és hobbi siránkozóknak. ... Ez megdöbbentette és elkeserítette a bal-liberálisokat, mert ők eddig azt hitték, hogy minél kevesebben támogatnak valamit, az annál inkább kötelező érvényű mindenkinek. ...
Avagy: Tömegközlekedés hintalovon. ... Az idősödő oroszlán helyett megválasztották a város főpolgármesterének a fiatalos húsvéti nyulat [...] Elsőként felvette tanácsadónak az összes mezei nyulat, az üregi nyulak pedig bizottságokban kaptak semmittevésért jól fizető állásokat. ...
Avagy: A múlt demokratikus disztópiája. ... A valóságtalanító gép maga volt a technika csodája. A megadott paraméterek alapján, az interneten kivétel nélkül mindent az új elvárások szerinti valóságra módosított. ...
Avagy: Munkatréning Liberáliában. ... Volt egyszer egy Liberália, ahol mindenféle népek éltek. Voltak tündék, akik megalapították az országot, hosszas, kemény munkával [...] Történt egyszer, hogy ...
Avagy: Resthajnalcsillag szemétkedése. ... Volt egyszer egy furcsa társaság. A váll nélküli lovagok nem hordtak páncélt, mert olyan vastag bőr volt a képükön, hogy azt nemhogy kard, de láncfűrész sem tudta átvágni. Történt egyszer, hogy ...
Avagy: A Bájminátor tündöklése. ... Volt egyszer egy Farmerika nevű hatalmas ország, ahol a független-objektív médiák a demokrácia dicsőségét harsogták. Történt egyszer, hogy a közelgő választások miatt...
Avagy: A szivárványcsalád gyermeke. ... Volt egyszer Szivárványváros, és annak egy főpolgármestere. Egyszer aztán...
Avagy: A tücsök és a hangya. ... Volt egyszer két rovar, kik egymás szomszédságában születettek, de életútjuk különböző volt.
Avagy: Az okos lány és a tévé. ... Volt egyszer egy ország, ahol a politikai ellenzék azon versengett, melyikük tud nagyobbat hazudni.
Avagy: A legalizált nemi erőszak. ... Volt egyszer egy liberális ország, ami törvényei közé emelte az isztambuli egyezményt.
Avagy: Hadsereg a szivárványos lobogó alatt. ... A liberáliai "Szivárvány" nevű zászlóalj legnagyobb százada állig felfegyverkezve, hosszú lövészárokban várta az ellenséget, amely ...
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az üvegmecseten túl, ott, ahol a kurta farkú DK-s főnöknője fúr, volt egyszer egy liberális birodalom.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, ahol teljesen mindegy mit csinált valaki, azonnal százezrek gyűlölték érte.
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, volt egyszer egy szegény ember.
Ez a szegény ember olyan szegény volt, hogy ...
Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer ... egy híres-neves liberális szülésznő.
Ez az asszony öreg korára már annyi dologba ütötte az orrát, hogy azon végig vastag bőrkeményedés nőtt.
Ezért hívta mindenki Vasorrú Bábának.
Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy kifordult világ, ahol az volt dicsőség ha a lányok nem lányok, a fiúk pedig nem fiúk.
Itt élt Józsika is, akit barátai nem a sok esze miatt hívtak Csirkének.
Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy Bikkfaország, ahol egy királynő uralkodott.
Ez a királynő olyan ronda volt, hogy a legjobb stylist is csak zsák krumplinak tudta öltöztetni.
Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy hatalmas és veszedelmes dzsungel.
Ebben a dzsungelben oly sok rossz szándékú ember próbált becsapni másokat, ...
Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy nagy tó, és abban egy csodatevő aranyhal.
Ezt az aranyhalat nap nap után kifogták a tóból, és csak akkor engedték vissza, ha cserébe teljesítette egy kívánságukat ...