FIGYELEM!

Ez az oldal kizárólag felnőtteknek szóló meséket tartalmaz. Amennyiben még nem múltál el 18 éves, sürgősen nőj fel, vagy zárd be ezt az ablakot. Ha egyik sem megy, csak a néma leventével olvastathatod fel magadnak.
Mai mesék <i>(felnőtteknek)</i>

2017. július 30., vasárnap

Piroska és a farkas (Felújított mese)




Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy hatalmas és veszedelmes dzsungel.
Ebben a dzsungelben oly sok rossz szándékú ember próbált becsapni másokat, hogy ehhez képest a tévéhíradó is megbízhatónak tűnt. El is nevezték ezt a dzsungelt Közösségi Médiának.

Itt lesett prédára egy fickó, aki úton-útfélen a férfiasságának méretével dicsekedett. És mivel mindig a valóság háromszorosát mondta, mindenki úgy nevezte őt: a hatalmas Farkas, a nagy nőfaló.

Farkas már régóta titokban figyelt egy feltűnően csinos fiatal lányt. Ez a lány olyan szókimondóan posztolt, hogy a pornószínészek is mind elpirultak tőle. Ezért hívták őt Piroskának.

Piroska egy napon elindult a nagymamájához, és szokása szerint ezt indulás előtt ki is posztolta.
Ahogy meglátta ezt Farkas, úgy érezte, eljött a rég várt lehetőség ideje.
Egy forgalmas aluljárót választott a támadáshoz, mert tudta, minél többen látják amit csinál, annál inkább nem fog beleszólni senki.

Ahogy Piroska az aluljáró közepéhez ért, eléugrott nyáladzó szájjal Farkas, és lihegve így szólt:
- Na, te Piroska! Aztán tudod-e hogy ez mi? - és térdéig lehúzta magán a nadrágot.

Piroska alaposan megnézte Farkas lába közét. Nézte jobbról, nézte középről és balról, végül értetlenül azt mondta:
- Hát bizony... Fogalmam sincs.
- Te Piroska! Ez egy farok! - ordította fülig érő vigyorral Farkas.
- Eeeeez? - nevetett fel Piroska.
- A barátomé, az tényleg farok. Na de ez?! - és úgy nevetett, hogy a könnye is kicsordult.

Farkas éktelen haragra gerjedt, és rávetette magát Piroskára, hogy ott helyben megerőszakolja.
De hiába próbálkozott, folyamatosan lelohasztotta a kedvét az, hogy Piroska végig a lábai közét nézve, a rémület helyett a röhögéstől fuldoklott.
- Ha ilyen a farkas, milyen lehet a farkatlan, hahaha! - és közben a földet csapkodta nevetve.






Farkas végül visszahúzta a nadrágját és dühtől tajtékozva, dolga végezetlen elrohant. Meg sem állt a nagymama házáig, mert rajta akart bosszút állni azért, hogy Piroskával annyira ráfázott. Bár sosem látta Piroska nagymamáját, a Közösségi Médiában posztoltak alapján úgy tudta: max. 50 éves, csinos és erősen vallásos asszony. Farkas úgy gondolta, kiváló préda lesz a bosszúhoz.
- Én vagyok a nagy nőfaló, a hatalmas farkas, velem ezt nem lehet megtenni! Majd én megmutatom nekik! - hörögte habzó szájjal.

Piroska nagymamája már 10 éve özvegyen élt egy sivár, kiöregedett lakótelepen. Hiába érezte magát jóval 70 felett is fiatalosnak, körülötte már mindenki begyepesedett. Ezért rohamos hízás mellett pornófilmek nézésével töltötte unalmas napjait.

Éppen Kovi legújabb pornóját nézte, amikor Farkas rátörte az ajtót, és kéjes vigyorral azt mondta:
- Nagymama! Most a magamévá teszlek!

Nagymama azonnal eldobta a kezében lévő DVD távirányítót, és Farkas nyakába ugrott:
- Ó te vadállat! Ne fogd vissza magad!

Farkas arcára pedig úgy ráfagyott a vigyor, hogy azonnal vacogni kezdett.






Alig telt el egy fertályóra, amikor Farkas már halálfélelemtől sápadtan, menekülni akart. De nem tudott, mert a nagymama még az elején hozzábilincselte a kandallóhoz.

Farkas keservesen felvisított, amikor a 78 éves nagymama mind a 192 kilójával ráült, és a fülébe súgta:
- Ugyan már Farkaska, tudom én miért gúvad úgy a szemed! De ne félj, nem vagyok én törékeny, velem bármit megtehetsz, újra újra és újra! Ó, én Farkasom, miért olyan nagy a szád? És miért olyan hosszú a nyelved? Várj, kitalálom...


Pár nap múlva a szomszédban lakó vadász már nem bírta tovább hallgatni az állandó kínkeserves vonítást. Csőre töltött puskájával átment, és lelőtte a nagymamát.


Farkas miután kiengedték a kórházból, azonnal törölte magát a Közösségi Médiából. Lemondta az internet előfizetését, majd eladta a laptopját és az okostelefonját is.

A pénzből elutazott Tibetbe, ahol egy magas hegy tetején épült kolostorban, szerzetesként élte le az életét.
Haláláig azért imádkozott, hogy soha többé ne legyen nő a közelében.



Ha Farkas szerzetesnek nem ment volna, az én mesém is tovább tartott volna.


Jó éjszakát gyerekek.


Tanulság:
Valódi kapcsolatot ne a látszat
és megtévesztés világában keress.

(by L.W.L.)












by L.W.L.

2017. július 8., szombat

Ali baba és a 40 rabló (Felújított mese)




Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy Bikkfaország, ahol egy királynő uralkodott.
Ez a királynő olyan ronda volt, hogy a legjobb stylist is csak zsák krumplinak tudta öltöztetni.
Úgy is nevezte őt mindenki a királyságban: Angela aki-senkinek Nemkell.

Angela Nemkell-nek a kedvenc tanácsadója török volt, a neve: Ali.
Alinak már a szülei is Bikkfaországban születtek, mégis olyan rosszul beszélte a bikkfanyelvet, mint egy csecsemő.
Ezért hívta mindenki Ali Babának.

Egy napon azt mondta Nemkell királynő Ali-nak:
- Te Baba! Hozass ide nekem olyan embereket, akik még rólam is letépnék a krumplis zsákot, és elrabolnák a szüzességem.

Elsápadt erre Ali Baba, mert tudta, ez bizony lehetetlen feladat... Végül felcsillant elméjében a remény, és azt mondta:
- Van ám a nagy sivatag közepén egy szétrombolt ország. Ott él a hírhedt 40 szüzesség-rabló. Jó pénzért mindenre kaphatók, kosztért-kvártélyért és fejenként 10 000 dollárért eljönnek és kedvedre tesznek!

Meg is fogadta ezt Angela Nemkell, és kiutalta a pénzt a 40 rablónak. Csakhogy a hivatalnokok, akiknek ezt intézni kellett, olyan részegek voltak, hogy a levelet és a pénzt nem 40, hanem 4 millió címre küldték el.






Lett is nagy kavarodás, amikor nagy tömegek értek határhoz, ahol azt skandálták:
- SZEZÁM TÁRULJ!

Angela Nemkell csak örült ennek, mert azt hitte most végre bepótolja mindazt, ami élete eddigi 80 éve alatt sosem volt.
Fel is vette a legszebb kék krumplis zsákját, és kiment üdvözölni őket.
De azok amikor meglátták, 4 millióan 12 millió felé szaladtak rögvest, Nemkell királynőnek csak a bankszámlaszámok és a már út közben kitöltött segélykérő adatlapok maradtak...

Nagy haragra gerjedt ekkor a királynő, és azonnal elutazott Sivatagországba, ahol mindenkit összehívott, majd a szemük láttára levette magáról a krumplis zsákot. De most sem az történt, amit szeretett volna!
Ahogy azok meglátták, mind sikítva, gyalogszerrel rohantak minél messzebbre. Végül egytől egyig Bikkfaországban kötöttek ki, ahol egy helyre gyűjtve befogadták őket a királynő számára.






Azonban a gonosz hétszűnyű kapanyányi-monyók elterjesztette közöttük, hogy aki nagy tömeg közepén felrobbantja magát, az a túlvilágon 77 csodás nőt kap ajándékba. Nosza, ezt sokan ki is próbálták. Ám csak holtuk után jöttek rá, hogy az ígért jutalom bizony nem jutalom, hanem büntetés. Mert a férfiasságuk odaát már nem működött, így mit kezdenek ennyi nővel az idők végezetéig impotensen?!...
A többiek ahogy ezt megtudták, régi népszokásaik szerint egymást is elkezdték felrobbantgatni.
Végül hatalmas lett a zűrzavar, mert a befogadottak csak abban értettek egyet, hogy Nemkell királynő országa kizárólag őket illeti.

Miután abban sem tudtak megegyezni, hogy a bikkfanyelvűeket mind kivégezzék, vagy rabszolgaként dolgoztassák, ennek eldöntésére véres háború robbant ki közöttük.


Bikkfaország lakói ezt már nem bírták idegekkel, és jobb híján a királynőjük után költöztek a kiürült sivatagba.
Így lett a sivatag neve Új-Bikkfaország, ahol Angela Nemkell azóta is a nyakáig felhúzott krumplis zsákkal rohangál dühösen visítva, homokbuckától homokbuckáig...


Ha Angéla a sivatagban egyszer is megállt volna, az én mesém is tovább tartott volna.


Jó éjszakát gyerekek.


Tanulság:
Megérdemli sorsát az a nép,
kinek vezetője ellene fordul, ő pedig tűri.

(by L.W.L.)












by L.W.L.

Csipkerózsika (Felújított mese)





Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy kifordult világ, ahol az volt dicsőség ha a lányok nem lányok, a fiúk pedig nem fiúk.
Itt élt Józsika is, akit barátai nem a sok esze miatt hívtak Csirkének.

Csirke Józsika sokat szenvedett attól, hogy őt senki sem csodálja.
Egy napon, amikor a fiúkból lett lányok felvonultak a fővárosban, úgy döntött, mindent megtesz azért, hogy a következő ilyennek az élén már ő mehessen.
El is határozta, hogy meleg lesz. Felült hát a radiátor tetejére, de hiába töltött ott hét napot és hét éjszakát, semmi változás nem történt. A hetedik napon arra gondolt, hogy más módszerhez folyamodik.
Még aznap éjjel magára húzott egy nagy fekete zsákot, amiből csak a szemei látszottak ki, és beosont egy közeli migráns táborba. Ott minden bevándorló férfi azt hitte róla, hogy a felesége és rutinból, hátulról gyorsan magáévá tette.
Csirke Józsika csak hajnalban tudott elmenekülni, nagyon-nagyon széles terpeszállásban...

Három napon át kesergett, majd kitalálta: transzszexuális lesz. Úgy gondolta, ehhez elég ha transzba esik. Gyorsan keresett egy mély kutat, rátett egy Transz feliratú táblát, és beleugrott. Amikor a mentősök a kórházba vitték, már tudta, ezzel sem lett belőle híres celeb...






Nap nap után ezen búslakodott. Végül a jótündér megsajnálta, és adott neki ajándékba egy nagy tükröt.
Csirke Józsika belenézett a tükörbe, és rögtön megtalálta önmagát.

Azonnal elutazott Las-Vegasba, ahogy egy nagyon részegre itatott pappal megvalósította új ötletét: egy felhőkarcoló tetején házasságot kötött önmagával.


A hír rögvest bejárta a kifordult világ minden szegletét:

"Csirke Józsika házasságot kötött tükörképével, 
Csipke Rózsikával!"

Csirke Józsika egymás után kapta a tévécsatornák meghívásait, amikben szőke hercegnek öltözve kellett csókolgatnia a saját tükörképét. A kifordult világ lakói pedig lábai elé borulva lelkesen tapsoltak neki.






Ám az ilyen hírnév nem tart örökké!
Egy nap már nem róla szóltak a hírek, hanem egy férfi testébe született leszbikus nőről.

Csirke Józsika ebbe nem akart beletörődni. Elhatározta, hogy visszaszerzi a celebek trónját!
Ehhez a fogyatékkal élők egyre nagyobb népszerűségét akarta felhasználni.
Ki is posztolta az interneten:
- Meglovagolom az új trendi hullámot, hogy megint én legyek a leghíresebb! - és rajongói klubok alakultak, milliók várták a nagy átalakulását.

Csirke Józsika pedig nekilátott a felkészülésnek. Több héten át jógázott, és különféle tornagyakorlatokkal nyújtotta-lazította az ízületeit.

Végül minden tévécsatorna élő adásban közvetítette, amikor egyetlen mozdulattal leharapta a saját fejét.


Ha Csirke Józsika tovább élt volna, az én mesém is tovább tartott volna.


Jó éjszakát gyerekek.


Tanulság:
Ahol az őrültség dicsőség,
a legnagyobb bolond lesz a király.

(by L.W.L.)












by L.W.L.

Eddigi mesék


A mesék kizárólag az írói képzeletvilág szülöttei. Bármilyen összefüggés valós személyek, vagy események között nyilvánvalóan a véletlen műve.


Hófehérke

Avagy: Régi idők felújított meséje.
Új idők, új eszményképek. Ami volt, mára elmúlt, ami most elfogadott, hamarosan elvárt, majd kötelező lesz.

(Tovább...)



Sportszerűség woke módra

Avagy: A himbilimpia abszolút bajnoka.
... ő bokszoló lesz! [...] A nőket eddig is jól tudta verni, [...] hát miért is ne tehetné ezt sportversenyeken, sok pénzért? ...

(Tovább...)



Kőmíves Kelemen és a Fércbook

Avagy: A mindig újrakezdés szabadsága.
... Amit felépített délig, törölték estére. Amit estig épített újra, törölték reggelre. ...

(Tovább...)



A legfőbb bal-liberális érvek

Avagy: Kesergési útmutató főállású és hobbi siránkozóknak. ... Ez megdöbbentette és elkeserítette a bal-liberálisokat, mert ők eddig azt hitték, hogy minél kevesebben támogatnak valamit, az annál inkább kötelező érvényű mindenkinek. ...

(Tovább...)



Haditudósítás 2022-ben

Avagy: A hiteles dezinformáció hőskora. ... A hiteles dezinformáció hőskorát éljük, amikor a hazugság sokkal népszerűbb a valóságnál ...

(Tovább...)



A húsvéti nyúl biciklisávja

Avagy: Tömegközlekedés hintalovon. ... Az idősödő oroszlán helyett megválasztották a város főpolgármesterének a fiatalos húsvéti nyulat [...] Elsőként felvette tanácsadónak az összes mezei nyulat, az üregi nyulak pedig bizottságokban kaptak semmittevésért jól fizető állásokat. ...

(Tovább...)



Valóságtalanító Elvtárs egy napja

Avagy: A múlt demokratikus disztópiája. ... A valóságtalanító gép maga volt a technika csodája. A megadott paraméterek alapján, az interneten kivétel nélkül mindent az új elvárások szerinti valóságra módosított. ...

(Tovább...)



Az érzékenyítés üdítő hatása

Avagy: Munkatréning Liberáliában. ... Volt egyszer egy Liberália, ahol mindenféle népek éltek. Voltak tündék, akik megalapították az országot, hosszas, kemény munkával [...] Történt egyszer, hogy ...

(Tovább...)



A téli palota őszi ostroma

Avagy: Resthajnalcsillag szemétkedése. ... Volt egyszer egy furcsa társaság. A váll nélküli lovagok nem hordtak páncélt, mert olyan vastag bőr volt a képükön, hogy azt nemhogy kard, de láncfűrész sem tudta átvágni. Történt egyszer, hogy ...

(Tovább...)



Kampány Farmerikában

Avagy: A Bájminátor tündöklése. ... Volt egyszer egy Farmerika nevű hatalmas ország, ahol a független-objektív médiák a demokrácia dicsőségét harsogták. Történt egyszer, hogy a közelgő választások miatt...

(Tovább...)



Sz. Jankó története

Avagy: A szivárványcsalád gyermeke. ... Volt egyszer Szivárványváros, és annak egy főpolgármestere. Egyszer aztán...

(Tovább...)



A siránkozó zenebogár

Avagy: A tücsök és a hangya. ... Volt egyszer két rovar, kik egymás szomszédságában születettek, de életútjuk különböző volt.

(Tovább...)



A 146 éves mentőszolgálat

Avagy: Az okos lány és a tévé. ... Volt egyszer egy ország, ahol a politikai ellenzék azon versengett, melyikük tud nagyobbat hazudni.

(Tovább...)



A szépség és a szörnyeteg

Avagy: A legalizált nemi erőszak. ... Volt egyszer egy liberális ország, ami törvényei közé emelte az isztambuli egyezményt.

(Tovább...)



Az utolsó liberális háború

Avagy: Hadsereg a szivárványos lobogó alatt. ... A liberáliai "Szivárvány" nevű zászlóalj legnagyobb százada állig felfegyverkezve, hosszú lövészárokban várta az ellenséget, amely ...

(Tovább...)



A kecsketudatos büszkeség társadalma

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az üvegmecseten túl, ott, ahol a kurta farkú DK-s főnöknője fúr, volt egyszer egy liberális birodalom.

(Tovább...)



Hazugmondó juhászok

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, ahol teljesen mindegy mit csinált valaki, azonnal százezrek gyűlölték érte.

(Tovább...)



A kőleves

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember olyan szegény volt, hogy ...
Nap mint nap nem tudott másból levest főzni, csak kőből. ... Egyszer aztán gondolt egy nagyot és ...

(Tovább...)



Jancsi és Juliska

Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer ... egy híres-neves liberális szülésznő. Ez az asszony öreg korára már annyi dologba ütötte az orrát, hogy azon végig vastag bőrkeményedés nőtt. Ezért hívta mindenki Vasorrú Bábának.

(Tovább...)



Mai Csipkerózsika

Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy kifordult világ, ahol az volt dicsőség ha a lányok nem lányok, a fiúk pedig nem fiúk. Itt élt Józsika is, akit barátai nem a sok esze miatt hívtak Csirkének.

(Tovább...)



Ali baba és a 40 rabló

Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy Bikkfaország, ahol egy királynő uralkodott. Ez a királynő olyan ronda volt, hogy a legjobb stylist is csak zsák krumplinak tudta öltöztetni.

(Tovább...)



Piroska és a farkas

Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy hatalmas és veszedelmes dzsungel. Ebben a dzsungelben oly sok rossz szándékú ember próbált becsapni másokat, ...

(Tovább...)



Mese az aranyhalról

Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer egy nagy tó, és abban egy csodatevő aranyhal. Ezt az aranyhalat nap nap után kifogták a tóból, és csak akkor engedték vissza, ha cserébe teljesítette egy kívánságukat ...

(Tovább...)



Egyszerű téma. Téma képeinek készítője: luoman. Üzemeltető: Blogger.